Quad Kalandtúra!
Quad Kalandtúra!

Quad Kalandtúra!

Leírás

Az élmény a biztonsági előírások megbeszélésével kezdődik. Ezt követően a résztvevők védősisakot kapnak, majd megmutatjuk a quad felépítését. Először lassú tempóban vágunk neki a túra útvonalnak, hogy legyen idő a quaddal ismerkedni. Az elsődleges technikák elsajátítása után kezdetét veszi az igazi élmény. Tapasztalt, gyakorlott túravezető irányításával haladunk a megtervezett útvonalon. Könnyebb, nehezebb, gyorsabb illetve technikásabb szakaszok váltják majd egymást. A nyeregben ülve érezhetjük és élvezhetjük a quad kivételes képességét. A túra során bármikor lehetőség van pihenőt beiktatni.

A quad vezetésének élményében az vehet részt, aki betöltötte a 16. életévét. A quadozáshoz nincs szükség semmilyen korábbi tapasztalatra, és hölgyek számára is könnyen irányítható.

Javasoljuk, hogy a résztvevő olyan ruhát vegyen fel, amit nem sajnál összekoszolni, mivel a quadozás során sár csapódhat fel. Tanácsos a hazaútra váltóruhát is hozni. Minden időben hosszú nadrágot és zárt cipőt kell viselni. Télen javasolt a meleg öltözet és a csizma viselete.

A túravezető Polaris RZR RANGER 800, kétszemélyes terepjáróval kíséri a quadokat, így további egy barát, vagy családtag is részt vehet a túrán. A kísérő autóba váltóruhát, vagy egyéb csomagokat is be lehet tenni. (A kísérő személyre nem kell fizetni)

Javasolt útvonal: (Megjegyzés: Jelen útvonal igény szerint módosítható.)

Korond - Kalonda-tető - Pálfalva - Kecset - Jézus szíve kilátó - Oroszhegyi kilátó - Szencsed - Székelyvarság - Fenyőkúti Láp - Korond.

A Quad Kalandtúrát a hét bármely napjára le lehet foglalni. A 6-7 órát igénylő túra javasolt indulási időpontja 10,00 óra.

Bérelhető Quadok:

Suzuki King Quad 700-as (4 darab)
- Egyszemélyes, 4 X 4-es, automata sebváltó. (Szükség esetén, akár két főnek is.)
Bombardier Outlander 800-as (1 darab)
- Kétszemélyes, 4 X 4-es, automata sebváltó.
Bombardier Renegate 800-as (1 darab)
- Egyszemélyes, 4 X 4-es, automata sebváltó.

Árajánlat:

Napos túra: (igényelhető min. 2 Quad bérlése esetén)
150 Euró/quad/1fő/túra
180 Euró/quad/2fő/túra

Félnapos túra: (igényelhető min. 5 Quad bérlése esetén)
90 Euró/quad/1fő/túra
100 Euró/quad/2fő/túra

Jó szórakozást, kellemes időtöltést kívánunk!

Hasonló helyek

Vegyél részt te is Tusnádfürdő legnépszerübb és élménydúsabb programján! Tusnádfürdőről indulva, az Olt mentén haladva érünk Sepsibükszádra, ahol egy színes, varázslatos és vadregényes táj titkait fedezzük fel. A kirándulás során megcsodáljuk: - az Olt folyó völgyét, rejtett hidakat - Kárpituszi gát - a gyógyvizes, mezotermális forrásokat, patakokat - középkori erődítmények romjait - második világháborús géppuskafészkeket és föld alatti bunkereket - varázslatos mészkőszirteket - medvebarlangokat - fenyveseket, lombhullató és vegyes erdőket - lélegzetelállítóan szép tájakat Egy élményekkel teli hétvégét, teljes kikapcsolódást kínálunk, amely után minden bizonnyal visszatérsz a Vulkánok földje vad világába. Mit fogunk látni: hidak, gátak, ismeretlen turistautak, kőszirtek, gyönyörű tájak, hagyományos népi fürdő és medveles A kirándulás nehézségi foka: könnyű A program érvényessége: áprilistól októberig, minden korosztály számára ajánlott. A program ára piknik nélkül: 120 lej/felnőtt, 100 lej /gyerek 10 éves korig. 3 év alatt ingyen A program ára piknikkel: 150 lej/felnőtt, 120 lej /gyerek 10 éves korig. 3 év alatt ingyen A kirándulás legkevesebb 4 fő jelentkezése esetén indul.
A Ranger túrák a 4 darab teljesen elektromos, 2 férőhelyes és a benzines, 6 férőhelyes Polaris Ranger terepjárókon zajlanak Tusnádfürdő területén. A Ranger Túrák egy izgalmas járműves kalandot kínálnak, amely biztonságos és felejthetetlen élményt biztosít. Töltse el hétvégéjét vagy nyaralását az Adventure Expert csapatával! Résztvevők min. száma: 3 résztvevőtől A résztvevők kora: 5 év fölött Túra útvonalaink: A Csomád útvonal kiindulópontja a Fortuna Hotel parkolója, amelynek célpontja a Csomád-hegy. Az első megálló a medveles, ahonnan csodálatos kilátás nyílik a környező hegyekre. Ezután egy esztenánál állunk meg, ahonnan gyönyörködhetünk a Csíki medencében. Túránk folytatódik a földúton, ahol teljes mértékben élvezhetjük az erdő varázsát. A túra végén visszatérünk a szálloda parkolójába. A túra ára: 150 RON / fő (A túravezető költsége már benne van az árban.) Időtartam: 40-60 perc Biztonság: Az autót minősített vezető irányítja; minden résztvevő előzetes oktatást kap. A résztvevőknek sisak viselése kötelező, amelyet az útvonal összetettségétől függően kötelezően vagy opcionálisan kell felvenniük. További információ: A túra fogyatékkal élők számára is elérhető. Ha bármilyen egészségügyi problémája van, kérjük, konzultáljon orvosával.
Strada Kovács Miklós 68, Băile Tușnad 535100, Romania
5.0 1 értékelés
Személyre szabott utakat kínálunk csoportok részére. Legyen szó céges évfordulóról, csapatépítésről vagy kikapcsolódásról, nálunk megtalálod a megfelelő programot! • Fedezd fel Hargita megye hegyvidékét erdei utakon. • Túrák összeállítása nehézségi szint és érdekességek, látványosságok figyelembevételével. • Horgászat, wellness, túrázás, grillezés stb. egyeztetés alapján. • A veterán autókat akár te magad is vezetheted! Add át magad az élményeknek. Vedd fel velünk a kapcsolatot!
Székelyudvarhelyről vagy bármely környékbeli szálláshelyről indulva terepjáróval járjuk be a Hargita-hegység déli részét és a Persányi-hegység északi tömbjét. Kanyargós erdei utakon haladva patakokon kelünk át, legelésző tehéncsordák és a földjeiken dolgozó helyiek mellett haladunk el. A szénégető buksáknál egy letűnőben levő mesterségről tanulunk, majd egy gyalogtúra keretén belül meglátogatjuk a Vargyas-szoros természetvédelmi területét. A majd 4 km hosszú szurdokvölgy sziklafalai alatt sétálunk és a barlangokban megbúvó denevér fajokról tanulunk. Egy közeli faluban kézműves sajtokat kóstolunk egy helyi gazdaságnál, majd dimbes-dombos terepen térünk vissza kiindulási pontunkra. Megvalósítás helyszíne:  Homoródalmás, Vargyas-szoros, Madarasi Hargita,  Ivó, Udvarhely Nehézség: könnyű Mit kell hozni: kényelmes cipőt,  fényképezőgépet Minimum létszám: 5 fő Maximális létszám: 25 fő Ebéd: piknikezhetünk egy tetszőlegesen kiválasztott tisztáson, asztalfoglalás egy helyi vendéglőben Ár: 300 lej Az ár tartalmazza: terepjáró bérlést, idegenvezetést, belépőket Az ár nem tartalmazza: az ebédet
Lépj ki a megszokott kerékvágásból és tölts el egy felejthetetlen napot a környékbeli hegyekben! Egy jól felszerelt terepjáróval bejárhatod a Békás-szoros vidékét és a Hagymás-hegység rejtett zugait. Utunk során a pazar kilátás megcsodálása mellett lehetőséged lesz meglátogatni a Gyilkos-tavat és a Békás-szorost, de a Fekete Hagymás lábánál megbúvó elzárt csángó települést, Háromkutat is felkeressük. Kérésre a Melegvízű-forrás kristálytiszta vizében nevelkedett pisztrángot is megkóstolhatjuk egy helyi családnál. Sárgödrökön és vízmosásokon átkelve egy oldalúton érünk fel Terkőbe, ahonnan akár egy rövid gyalogtúrát is tehetünk az Öcsém-tetőre. A csúcsról mesés panoráma nyílik a környező hegyekre, és élvezhetjük a nem mindennapos csendet is odafent. Egy szerpentinekkel teletűzdelt erdei úton érkezünk a hajdani bányavárosba, Balánbányára. Az Olt-folyót követve egy másik erdei úton felkapaszkodunk Kovácspéterbe, majd megpihenünk az Olt-forrásánál. Egy meredek úton beereszkedve térünk vissza a Gyergyói-medencébe. Előzetes egyeztetés alapján a via ferrátát is kipróbálhatjuk a Békás-szorosban. Megvalósítás helyszíne:  Hagymás-hegység Nehézség: könnyű Mit kell hozni: kényelmes cipőt,  fényképezőgépet Minimum létszám: 5 fő Maximális létszám: 25 fő Ebéd: előzetes egyeztetés alapján sült pisztrángot kóstolhatunk egy helyi családnál vagy piknikezhetünk egy tetszőlegesen kiválasztott tisztáson Ár:290 lej Az ár tartalmazza: terepjáró bérlést, idegenvezetést, belépőket Az ár nem tartalmazza: az ebédet
A kaland Csíkszeredában kezdődik, ahol a túravezető vár rád egy terepjáróval, hogy aztán felfedezhesd a Keleti-Kárpátok mesés erdőit, hegyeit. Évszaktól és időjárástól függően először a Pogányhavas és a Naskalat környékén található földutakon haladunk, innen remek kilátás nyílik a Csíki-medencére, majd a Terkő-mező tisztásait elhagyva, a Békás-szoros-Nagyhagymás Nemzeti Park határához érkezünk. Itt egy helyi termékekből összeállított pikniket tarthatunk, vagy túrázhatunk az 1707 m magas Öcsém-tetőre, ami 2-3 órát vesz igénybe. A csúcsról mesés panoráma nyílik a környező hegyekre, és élvezhetjük a nem mindennapos csendet is odafent. Ezután vissza az autóhoz, és irány Háromkút, egy jellegzetes szórványtelepülés a hagyományos hegyi környezetben, ahol megnézheted, hogyan is éli mindennapjait egy helyi család. Kérésre frissen sült pisztránggal várnak, amit a helyi tenyészdéjükben nevelnek. A környéken megfigyelhetőek az állattartás hagyományőrző formái, pásztorok őrizte szarvasmarhák, lovak és juhok legelésznek körülöttünk. Háromkutat magunk mögött hagyva a lélegzetelállító Békás-Szoros a következő úticélunk, a Kis-Békás-patak völgye mentén haladva apró vízesések, faházak, szénakazlak és sűrű erdő tarkítják az út mentét. Megcsodálhatjuk a tekintélyes sziklatömböket, majd sétálhatunk a Gyilkos-tó körül, vagy via ferrata túrának is nekivághatunk. Ezek után visszaindulunk Csíkszeredába, egy másik szórványtelepülést, Kovácspétert érintve, ahol az Olt-folyó forrását látogathatjuk meg. Megvalósítás helyszíne:  Csíki-havasok, Hagymás-hegység Nehézség: könnyű Mit kell hozni: kényelmes cipőt,  fényképezőgépet Minimum létszám: 5 fő Maximális létszám: 25 fő Ebéd: előzetes egyeztetés alapján helyi jellegzetességeket tartalmazó piknikkosárból Ár: 290 lej Az ár tartalmazza: terepjáró bérlést, idegenvezetést, belépőket Az ár nem tartalmazza: a piknik ebédet, via ferrata túrát
5.0 1 értékelés
A reggeli órákban gyimesi szálláshelyünkről indulunk erre a felejthetetlen élményt ígérő terepjárós túrára. A Tatros egyik mellékágán felkapaszkodunk a Csíki-havasok gerincére, ahol a csúcsokról mind a patakok szabdalta gyimesi táj, mind a Csíki-medence falvai látszanak. A Kondra-keresztnél Sebő Ödönre emlékezünk, a Pogányhavason a gyimesi kaszálók fajgazdagságáról tanulunk, majd egy hegygerincen futó szekérúton közelítjük meg a Szellő-tetőt. A csúcson gyönyörködünk az elénk táruló panorámában, majd beereszkedünk a Szépvízi víztározóhoz. Egy rövid fotózkodás után visszatérünk a Gyimesek völgyébe. A túrához előzetes egyeztetés alapján a Skigyimesnél bobozás, piknikezés is hozzácsatolható. Megvalósítás helyszíne: Csíki-havasok, Gyimesi-hegyek Nehézség: könnyű Mit kell hozni: kényelmes cipőt, fényképezőgépet Minimum létszám: 5 fő Maximális létszám: 25 fő Ebéd: előzetes egyeztetés alapján piknikezhetünk egy tetszőlegesen kiválasztott tisztáson Ár: 190 lej Az ár tartalmazza: terepjáró bérlést, idegenvezetést Az ár nem tartalmazza: az ebédet
Lépj ki a megszokott körforgásból, és tölts el egy egész napot egy felejthetetlen terepjárós túrán, ahol bejárhatod a Csíki-havasok, a Hagymás-hegység és a Gyimesi-hegyek rejtett zugait. A számos útvonal közül testreszabott, érdeklődési körnek és természetesen az időjárási viszonyoknak leginkább megfelelő útvonalat választjuk ki. A túra során változatos terepen, a helyiek által ismert erdei utakon haladunk, az I. és a II. világháborús eseményekkel ismerkedünk, azok helyszíneitől nem messze. A Tatros-patak völgyéből egy hosszú emelkedőn kapaszkodunk fel a Csíki-havasok gerincére, itt kérésre esztena- vagy kalibalátogatásra, és a helyiek hagyományőrző életmódjának megismerésére is lehetőségünk lesz. Beereszkedünk Háromkútra, az eldugott településre, ahol az emberek nem őrzik a hagyományokat, hanem megélik, és ahol a Melegvízű-forrásnál a mészkőhegységek tulajdonságairól tanulunk. Innen már csak pár km a Gyilkos-tó és a Békás-szoros, ahol rövid pihenőt tartunk. Előzetes egyeztetés alapján a szorosban található vasalt ösvényeken biztonságos keretek között kóstolhatunk bele a sziklamászás rejtelmeibe. A délutáni órákban rejtett falvakon, erdőkön és havasi legelőkön át térünk vissza a Gyimesekbe. Megvalósítás helyszíne: Csíki-havasok, Hagymás-hegység, Gyimesi hegyek Nehézség: könnyű Mit kell hozni: kényelmes cipőt, fényképezőgépet Minimum létszám: 5 fő Maximális létszám: 25 fő Ebéd: előzetes egyeztetés alapján helyi jellegzetességeket tartalmazó piknikkosárból, vagy sült pisztráng helyi családnál  Ár: 290 lej Az ár tartalmazza: terepjáró bérlést, idegenvezetést, belépőket Az ár nem tartalmazza: az ebédet
Program útvonala:  Nyergestető történelmi kávéház – Szentimrei büdösfürdő – Fekete-puszta – Kormos-pataka – Szertersz – Vargyas-szoros – Erdőfüle Program leírása:  Túránk egy rendhagyó történelemórával kezdődik a Nyergestető Történelmi kávéházban, az ott elesett Székely hősök emlékhelyének bemutatásával. Utunk a Hargita-hegy déli vonulatán vezet át. Megállunk a fontosabb kilátóknál, történelmi pontoknál, ismertetve azok jellegzetességeit. Program helye: Hargita és Kovászna megye Desztináció: Vargyas-szoros (Orbán Balázs-barlang) Program ára: min. 3 – max. 50 fő esetén 220 RON/fő