Off-road túrák

Nem talált eredményt...

Próbálj más kritériumot megadni, több eredménytért.

A kaland Csíkszeredában kezdődik, ahol a túravezető vár rád egy terepjáróval, hogy aztán felfedezhesd a Keleti-Kárpátok mesés erdőit, hegyeit. Évszaktól és időjárástól függően először a Pogányhavas és a Naskalat környékén található földutakon haladunk, innen remek kilátás nyílik a Csíki-medencére, majd a Terkő-mező tisztásait elhagyva, a Békás-szoros-Nagyhagymás Nemzeti Park határához érkezünk. Itt egy helyi termékekből összeállított pikniket tarthatunk, vagy túrázhatunk az 1707 m magas Öcsém-tetőre, ami 2-3 órát vesz igénybe. A csúcsról mesés panoráma nyílik a környező hegyekre, és élvezhetjük a nem mindennapos csendet is odafent. Ezután vissza az autóhoz, és irány Háromkút, egy jellegzetes szórványtelepülés a hagyományos hegyi környezetben, ahol megnézheted, hogyan is éli mindennapjait egy helyi család. Kérésre frissen sült pisztránggal várnak, amit a helyi tenyészdéjükben nevelnek. A környéken megfigyelhetőek az állattartás hagyományőrző formái, pásztorok őrizte szarvasmarhák, lovak és juhok legelésznek körülöttünk. Háromkutat magunk mögött hagyva a lélegzetelállító Békás-Szoros a következő úticélunk, a Kis-Békás-patak völgye mentén haladva apró vízesések, faházak, szénakazlak és sűrű erdő tarkítják az út mentét. Megcsodálhatjuk a tekintélyes sziklatömböket, majd sétálhatunk a Gyilkos-tó körül, vagy via ferrata túrának is nekivághatunk. Ezek után visszaindulunk Csíkszeredába, egy másik szórványtelepülést, Kovácspétert érintve, ahol az Olt-folyó forrását látogathatjuk meg. Megvalósítás helyszíne:  Csíki-havasok, Hagymás-hegység Nehézség: könnyű Mit kell hozni: kényelmes cipőt,  fényképezőgépet Minimum létszám: 5 fő Maximális létszám: 25 fő Ebéd: előzetes egyeztetés alapján helyi jellegzetességeket tartalmazó piknikkosárból Ár: 290 lej Az ár tartalmazza: terepjáró bérlést, idegenvezetést, belépőket Az ár nem tartalmazza: a piknik ebédet, via ferrata túrát
Székelyudvarhelyről vagy bármely környékbeli szálláshelyről indulva terepjáróval járjuk be a Hargita-hegység déli részét és a Persányi-hegység északi tömbjét. Kanyargós erdei utakon haladva patakokon kelünk át, legelésző tehéncsordák és a földjeiken dolgozó helyiek mellett haladunk el. A szénégető buksáknál egy letűnőben levő mesterségről tanulunk, majd egy gyalogtúra keretén belül meglátogatjuk a Vargyas-szoros természetvédelmi területét. A majd 4 km hosszú szurdokvölgy sziklafalai alatt sétálunk és a barlangokban megbúvó denevér fajokról tanulunk. Egy közeli faluban kézműves sajtokat kóstolunk egy helyi gazdaságnál, majd dimbes-dombos terepen térünk vissza kiindulási pontunkra. Megvalósítás helyszíne:  Homoródalmás, Vargyas-szoros, Madarasi Hargita,  Ivó, Udvarhely Nehézség: könnyű Mit kell hozni: kényelmes cipőt,  fényképezőgépet Minimum létszám: 5 fő Maximális létszám: 25 fő Ebéd: piknikezhetünk egy tetszőlegesen kiválasztott tisztáson, asztalfoglalás egy helyi vendéglőben Ár: 300 lej Az ár tartalmazza: terepjáró bérlést, idegenvezetést, belépőket Az ár nem tartalmazza: az ebédet
Lépj ki a megszokott kerékvágásból és tölts el egy felejthetetlen napot a környékbeli hegyekben! Egy jól felszerelt terepjáróval bejárhatod a Békás-szoros vidékét és a Hagymás-hegység rejtett zugait. Utunk során a pazar kilátás megcsodálása mellett lehetőséged lesz meglátogatni a Gyilkos-tavat és a Békás-szorost, de a Fekete Hagymás lábánál megbúvó elzárt csángó települést, Háromkutat is felkeressük. Kérésre a Melegvízű-forrás kristálytiszta vizében nevelkedett pisztrángot is megkóstolhatjuk egy helyi családnál. Sárgödrökön és vízmosásokon átkelve egy oldalúton érünk fel Terkőbe, ahonnan akár egy rövid gyalogtúrát is tehetünk az Öcsém-tetőre. A csúcsról mesés panoráma nyílik a környező hegyekre, és élvezhetjük a nem mindennapos csendet is odafent. Egy szerpentinekkel teletűzdelt erdei úton érkezünk a hajdani bányavárosba, Balánbányára. Az Olt-folyót követve egy másik erdei úton felkapaszkodunk Kovácspéterbe, majd megpihenünk az Olt-forrásánál. Egy meredek úton beereszkedve térünk vissza a Gyergyói-medencébe. Előzetes egyeztetés alapján a via ferrátát is kipróbálhatjuk a Békás-szorosban. Megvalósítás helyszíne:  Hagymás-hegység Nehézség: könnyű Mit kell hozni: kényelmes cipőt,  fényképezőgépet Minimum létszám: 5 fő Maximális létszám: 25 fő Ebéd: előzetes egyeztetés alapján sült pisztrángot kóstolhatunk egy helyi családnál vagy piknikezhetünk egy tetszőlegesen kiválasztott tisztáson Ár:290 lej Az ár tartalmazza: terepjáró bérlést, idegenvezetést, belépőket Az ár nem tartalmazza: az ebédet
Lépj ki a megszokott körforgásból, és tölts el egy egész napot egy felejthetetlen terepjárós túrán, ahol bejárhatod a Csíki-havasok, a Hagymás-hegység és a Gyimesi-hegyek rejtett zugait. A számos útvonal közül testreszabott, érdeklődési körnek és természetesen az időjárási viszonyoknak leginkább megfelelő útvonalat választjuk ki. A túra során változatos terepen, a helyiek által ismert erdei utakon haladunk, az I. és a II. világháborús eseményekkel ismerkedünk, azok helyszíneitől nem messze. A Tatros-patak völgyéből egy hosszú emelkedőn kapaszkodunk fel a Csíki-havasok gerincére, itt kérésre esztena- vagy kalibalátogatásra, és a helyiek hagyományőrző életmódjának megismerésére is lehetőségünk lesz. Beereszkedünk Háromkútra, az eldugott településre, ahol az emberek nem őrzik a hagyományokat, hanem megélik, és ahol a Melegvízű-forrásnál a mészkőhegységek tulajdonságairól tanulunk. Innen már csak pár km a Gyilkos-tó és a Békás-szoros, ahol rövid pihenőt tartunk. Előzetes egyeztetés alapján a szorosban található vasalt ösvényeken biztonságos keretek között kóstolhatunk bele a sziklamászás rejtelmeibe. A délutáni órákban rejtett falvakon, erdőkön és havasi legelőkön át térünk vissza a Gyimesekbe. Megvalósítás helyszíne: Csíki-havasok, Hagymás-hegység, Gyimesi hegyek Nehézség: könnyű Mit kell hozni: kényelmes cipőt, fényképezőgépet Minimum létszám: 5 fő Maximális létszám: 25 fő Ebéd: előzetes egyeztetés alapján helyi jellegzetességeket tartalmazó piknikkosárból, vagy sült pisztráng helyi családnál  Ár: 290 lej Az ár tartalmazza: terepjáró bérlést, idegenvezetést, belépőket Az ár nem tartalmazza: az ebédet
5.0 2 értékelések
Te invităm să te desprinzi de viața de zi cu zi, luându-ți cu tine familia, pentru a petrece o tură pe munte cu mașini 4x4, unde poți parcurge trasee și colțuri ascunse ale Munților vulcanici Călimani, a zonei Toplița, Bilbor, admirând atât elementele ale florei naturale, cât și posibilitatea întâlnirii pe traseu cu animale sălbatice în mediul lor natural, specifice faunei locale. Din multitudinea de drumuri, putem alege în funcție de preferințele fiecărui turist, a fiecărei familii, trasee și obiective, de dificultate și ritm de parcurgere a acestora de la niveluri de începător până la cel de avansați.  Ne lăsăm mașinile proprii în parcarea asociației de unde ne îmbarcăm în mașinile de teren plecând la drum spre o călătorie de neuitat. Primul popas îl avem lângă Monumentul Eroilor – Toplița Secu, unde sunt înmormântați 771 de soldați români, eroi ai Primului Război Mondial (9 km de centrul Mun. Toplița – DN15 la ieșirea spre Borsec). Pornim agale pe traseul înspre Schitul Gura Izvor, unde pe traseu se vor observa cele 14 troițe din lemn de stejar, ridicate în cinstea eroilor ostași înhumați pe dealurile din zonă. La Schitul Gura Izvor, vom face o pauză de gustare cu mâncare mănăstirească, unde admirăm una dintre puținele vâltori funcționale, dar vă și invităm să admirați peisajul oglindit al naturii, ca oază de liniște și meditație. Plecăm mai departe spre Coloanele de bazalt de la cariera din Deluț, unde ne oprim pentru o pauză foto și pentru explicații despre vulcanism. Traseul ne conduce spre vârful Bradul Ciont unde înainte de vizitarea Lacului Iezer vom lua prânzul tradițional cu bucate alese din zonă, în spațiul de campare special amenajat al Parcului Național Călimani. După mica siestă, pornim pe jos înspre Lacul Iezer (aproximativ 10 minute de mers pe jos de la zona de campare) unde admirăm atât vegetația specifică zonei subalpine (jneapăn, ienupăr, merișor, afin), cât și luciul rece al lacului Iezer (lac de baraj natural), unde își are izvorul pârâul Puturosu. La coborâre ne întoarcem pe un alt traseu, pârâul Puturosu unde vom întâlni și ne vom face provizii de apă la Izvoraș, un jgheab de apă cristalină și rece care potolește setea oricărui trecător. Printr-o notificare prealabilă se poate înnopta la Cabana „Vii la Munte – Călimani”, unde te poți bucura de peisaj, o baie bună la ciubăr (opțional) și de bucate alese. Pe parcursul călătoriei noastre învățăm despre istoria locală, războaiele mondiale, date geografice și geologice precum și detalii privind fauna și flora. Locul desfășurării programului: U.A.T Toplița, Munții Călimani, Valea Lomașului, Dealul Alb Gradul de dificultate: mediu Ce aducem: încălțăminte de munte, aparat foto, recipient pentru apă, îmbrăcăminte adecvată; Nr. minim de participanți: 6 persoane Nr. maxim de participanți: 20 persoane  Gustare: brânzeturi și legume din zonă; Prânz: picnic muntenesc cu produse locale: slănină prăjită, brânză și produse lactate, legume, carne la borcan, pălincă; Preț: 225lei – adult, 150 lei – copil (până la vârsta de 14 ani) Prețul include: transportul, gustare și prânz, ghidajul, biletele de intrare în Parcul Național Călimani; Opțional: baie la ciubăr, cină, cazare și mic dejun la Cabana Vii la Munte Călimani Traseul este practicabil în intervalul: iulie – octombrie Toate traseele sunt potrivite pentru toate vârstele de copii, fiind însoțite la cere de activități cu cadre didactice instruite și pregătite profesional, activități muzicale (cântece la chitară, cântece de munte), activități pe teme biologice (experimente, culegeri de plante), lucru manual (felicitări, origami, împletituri, ierbare), căutare de comori precum și ateliere de orientare turistică. 
5.0 1 értékelés
Te invităm să te desprinzi de viața de zi cu zi, luându-ți cu tine familia, pentru a petrece o tură pe munte cu mașini 4x4, unde poți parcurge trasee și colțuri ascunse ale Munților vulcanici Călimani, a zonei Toplița, admirând atât elementele ale florei naturale, cât și posibilitatea întâlnirii pe traseu cu animale sălbatice în mediul lor natural, specifice faunei locale. Din multitudinea de drumuri, putem alege în funcție de preferințele fiecărui turist, a fiecărei familii, trasee și obiective, de dificultate și ritm de parcurgere a acestora de la niveluri de începător până la cel de avansați.  Ne lăsăm mașinile proprii în parcarea asociației de unde ne îmbarcăm în mașinile de teren plecând la drum spre o călătorie de neuitat. Primul popas îl avem lângă Monumentul Eroilor – Toplița Secu, unde sunt înmormântați 771 de soldați români, eroi ai Primului Război Mondial (9 km de centrul Mun. Toplița – DN15 la ieșirea spre Borsec). Pornim agale pe traseul înspre Schitul Gura Izvor, unde pe traseu se vor observa cele 14 troițe din lemn de stejar, ridicate în cinstea eroilor ostași înhumați pe dealurile din zonă. La Schitul Gura Izvor, vom face o pauză de gustare cu mâncare mănăstirească, unde admirăm una dintre puținele vâltori funcționale, dar vă și invităm să admirați peisajul oglindit al naturii, ca oază de liniște și meditație. Plecăm mai departe spre Zona Lomaș unde la finalul drumului lăsăm mașinile la baza unui frumos traseu înspre Cascada Lomășița (aprox. 2.5 ore de mers pe jos).  În drumul spre cascadă vom întâmpina peisaje spectaculoase, fructe de pădure, dar posibil și urme sau chiar animale sălbatice. Ajungem la cascadă unde vom poposi pentru o ședință foto, în care să vă energizați cu susurul apei și foșnetul pădurii de conifere, dar și cu prânzul tradițional cu bucate alese din zonă. După mica siestă, pornim înapoi pe jos, încet și fără grabă, înspre locul unde ne-am lăsat mașinile. În funcție de anotimpul în care ne aflăm pe traseu putem culege fructe de pădure (zmeură, afine, merișoare, mure, fragi) ciuperci (piciorul căprioarei, râșcovi, ghebe, hribi, gălbiori) și plante medicinale (cimbrișor, coada șoricelului, coada calului, sunătoare, ciuboțica cucului, chimen, etc). Printr-o notificare prealabilă se poate înnopta la Cabana „Vii la Munte – Călimani”, unde te poți bucura de peisaj, o baie bună la ciubăr (opțional) și de bucate alese. Pe parcursul călătoriei noastre învățăm despre istoria locală, războaiele mondiale, date geografice și geologice precum și detalii privind fauna și flora. Locul desfășurării programului: U.A.T Toplița, Munții Călimani, Valea Lomașului, Dealul Alb Gradul de dificultate: mediu Ce aducem: încălțăminte de munte, aparat foto, recipient pentru apă, îmbrăcăminte adecvată; Nr. minim de participanți: 6 persoane Nr. maxim de participanți: 20 persoane  Gustare: brânzeturi și legume din zonă; Prânz: picnic muntenesc cu produse locale: slănină, brânză și produse lactate, legume, carne la borcan, pălincă; Preț: 200lei – adult, 150 lei – copil (până la vârsta de 14 ani) Prețul include: transportul, gustare și prânz, ghidajul; Opțional: baie la ciubăr, cină, cazare și mic dejun la Cabana Vii la Munte Călimani, cină la ceaun; Traseul este practicabil în intervalul: iulie – octombrie Toate traseele sunt potrivite pentru toate vârstele de copii, fiind însoțite la cere de activități cu cadre didactice instruite și pregătite profesional, activități muzicale (cântece la chitară, cântece de munte), activități pe teme biologice (experimente, culegeri de plante), lucru manual (felicitări, origami, împletituri, ierbare), căutare de comori precum și ateliere de orientare turistică. 
5.0 1 értékelés
Te invităm să te desprinzi de viața de zi cu zi, luându-ți cu tine familia, pentru a petrece o tură pe munte cu mașini 4x4, unde poți parcurge trasee și colțuri ascunse ale Munților Gurghiu, a zonei Toplița, admirând atât elementele ale florei naturale, cât și posibilitatea întâlnirii pe traseu cu animale sălbatice în mediul lor natural, specifice faunei locale. Din multitudinea de drumuri, putem alege în funcție de preferințele fiecărui turist, a fiecărei familii, trasee și obiective, de dificultate și ritm de parcurgere a acestora de la niveluri de începător până la cel de avansați.  Ne lăsăm mașinile proprii în oraș de unde ne îmbarcăm în mașinile de teren plecând la drum spre o călătorie de neuitat. Primul popas îl avem lângă Cascada de apă termală Toplița, monument al naturii, rezervație naturală de tip geologic și peisagistic. Pornim agale pe traseul înspre Pârtie de Schi, loc unde se poate servi la restaurantul Pensiunii Baciu o gustare sau o cafea, și admira panorama municipiului și a întregului bazinet Toplițean. Opțional atât adulții cât și copiii pot opta pentru o lecție de echitație.  Plecăm mai departe înspre Stâncile cu coloape (Babele Gurghiului) unde vom vedea niște formațiuni geologice interesante parte a unui relief vulcanic rezidual. Din punctul de vizitare pute admira vârful Bătrâna și asculta legenda acestui loc. Prânzul tradițional cu bucate alese din zonă îl vom servi la coborârea spre stâna familiei Micu Marian, loc din care vă puteți procura cele mai gustoase brânzeturi maturate sau proaspete din zonă.  În funcție de anotimpul în care ne aflăm pe traseu putem culege fructe de pădure (zmeură, afine, merișoare, mure, fragi) ciuperci (piciorul căprioarei, râșcovi, ghebe, hribi, gălbiori) și plante medicinale (cimbrișor, coada șoricelului, coada calului, sunătoare, ciuboțica cucului, chimen, etc). În drum spre casă putem poposi la Câmpul cu Lavandă din Gălăuțaș al familiei Cotfas Doru, de unde puteți achiziționa produse specifice: săculeți aromatizați, uleiuri esențiale, alte produse. Pe parcursul călătoriei noastre învățăm despre istoria locală, războaiele mondiale, date geografice și geologice precum și detalii privind fauna și flora. Locul desfășurării programului: U.A.T Toplița, Munții Călimani, Valea Lomașului, Dealul Alb Gradul de dificultate: ușor Ce aducem: încălțăminte adecvată, aparat foto, recipient pentru apă, îmbrăcăminte adecvată; Nr. minim de participanți: 6 persoane Nr. maxim de participanți: 20 persoane  Prânz: picnic muntenesc cu produse locale: slănină, brânză și produse lactate, legume, carne la borcan; Preț: 200 lei – adult, 150 lei – copil (până la vârsta de 14 ani) Prețul include: transportul, prânz, ghidajul; Prețul NU include: gustarea de la Pensiunea Baciu, Orele de echitație; Opțional: cină la ceaun; Traseul este practicabil în intervalul: iunie – noiembrie   Toate traseele sunt potrivite pentru toate vârstele de copii, fiind însoțite la cere de activități cu cadre didactice instruite și pregătite profesional, activități muzicale (cântece la chitară, cântece de munte), activități pe teme biologice (experimente, culegeri de plante), lucru manual (felicitări, origami, împletituri, ierbare), căutare de comori precum și ateliere de orientare turistică. 
KALANDTÚRA A KROKODILLAL 1 ÚTVONAL 1 óra, piknik nélkül, 100 lej/személy. 2 ÚTVONAL 3 óra, piknik nélkül, 150 lej/személy - piknikkel 180 lej/személy 3 ÚTVONAL 5-6 óra,  piknikkel 200 lej/személy A kirándulás min. 12 - max. 42 személlyel indul. Az árak 2024 január 01-től érvényesek!
Băile Tușnad 535100, România
Vagány quad túrák a Bucsin erdeiben! Fedezd fel a természet vad oldalát négy kerékkel, több szabadsággal. Gyere el egy felejthetetlen tereptúrára! • Vezetett túrák • 30 perces, 1–2 órás vagy egész napos kalandok • Indulás: Parajd
5.0 2 értékelések
Nyergestető a Csíki-medence déli részén Kászonújfalutól délnyugatra és Csíkkozmástól délkeletre helyezkedik el 875 m magasságban. A kopár dombon szembetűnő, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc egyik utolsó csatájára figyelmeztető a Csíki havasok legismertebb emlékoszlopa, mint a hazaszeretet öröktörvényű jelképe áll. A szembe lévő erdő nemcsak az 1849 es honvédek temetője, hanem az 1550 és 1660-as török-tatár támadások áldozatainak is örök nyughelye.  Az emlékoszloppal átellenbe, az út túloldalán található a NYERGESTETŐ TÖRTÉNELMI KÁVÉHÁZ, ahol a helytörténeti információkon kívül az ide betérők ízelítőt kaphatnak a 48–49 es szabadságharcunk tárgyi és írásos emlékeiből, vagyis megtekinthetik Szanka József szegedi csatatérkutató, magángyűjtő forradalmi gyűjteményének egy részét.  Vendégházunk földrajzi elhelyezkedése, az erdő csendje és a csíki fenyők által ontott ózondús levegő mind a nyugodt pihenésre utal.  Szálláslehetőséget négy darab három ágyas szobába 12 fő részére tudunk biztosítani.  Szobáink, külön fürdővel és WC vel vannak ellátva. Két szobába francia ágy és 1 ágy található, valamint a Kászon völgyére néző panorámás terasz, a másik két szobába pedig három – három egyszemélyes ágy található.  Az erdei viszonyok ellenére a kis társalkodóba Tv nézés és internetezési lehetőség is kínálkozik.  Szállóvendégeink használhatják a vendégházunk konyháját, a kerti grillezőt.  Igényelhetnek reggelit, félpanziós, vagy akár teljes ellátást felár ellenében. A forradalmi hangulatot felidéző kávézónk 25 fő kényelmes befogadására alkalmas, az előtérben lévő teraszon akár 51 személy is helyet foglalhat.  Igényes zenei repertoárunk a népi és hazafias rockzene stílusjegyeit öleli magába , felelevenítve olykor a régi idők történelmi eseményeit. Ételkínálatunk legfőképp a székely ember igényeire épül. A roston sültek mellett bográcsba készülő egytálételekkel szolgálunk. Előre bejelentkezett vendégeinknek közös egyeztetés alapján többfogásos menüt is szolgálunk. 
Nyergestető 1es szám, 537065
5.0 1 értékelés
Fedezd fel velünk Székelyföld és a Keleti-Kárpátok titokzatos világát. A kiterjedt erdőségek, a természet közelsége és az élő hagyományok tökéletes helyszínt biztosítanak az élménydús kalandok átéléséhez. Irodánk Európai Uniós alapokból jött létre és célja megismertetni a világgal Európa talán legérdekesebb, leggazdagabb élővilágával rendelkező, ám mégis ismeretlen szegletét. Napos programjaink között, mint offroad, vadlesek és vadfotózások, bicikli- és gyalogtúrák, lovas, sítalpas és hószános programok, mindenki megtalálja a számára megfelelő kikapcsolódási lehetőséget. A túrák során bejárt tájak, a csend és nyugalom, a helyi emberek egyszerű kedvessége és az élő hagyományok egy régen elfeledett világba röpítenek. Távol a zsúfolt nagyvárosoktól és a modern élet rohanásától megtapasztalhatod a természet végtelen nyugalmát. Mi gondoskodunk Rólad az érkezéstől egészen a távozás pillanatáig. A repülőjáratok és egyéb Erdéllyel kapcsolatos látnivalók, információk felől kérdezz bátran. Személyre szabható, egyéni és csoportos programjainkkal emlékezetessé tesszük erdélyi kirándulásodat!
Com. Racu, Sat Gârciu Nr. 79, Jud. Harghita, Romania,
Mi a Climber Taxi? Egy szupervagány szállítóeszköz, ami tulajdonképp egy átalakított ratrack, így könnyedén halad a meredek oldalon, nagy hóban. Mikor válaszd a Climber Taxit? • Ha egy frankót csúsznál a hargitafürdői TV-toronytól síléccel vagy snowboarddal, és megspórolnád a kifele vezető gyalogutat.  • Ha élményre vágysz, hogy egy átalakított ratrackból élvezd a fél órás utat, majd a tetőre érve csodás panorámában gyönyörködj.  • Ha felejthetetlen ajándékkal szeretnéd meglepni a hozzátartozóidat, munkatársaidat, ez telitalálat lesz! Hányan fértek el egy út alkalmával? 12 fő kényelmesen elfér.   Mit csinálj, ha már most nem bírsz magaddal? Írj WatsAppon, és időben foglald le az utat, vagy telefonálhatsz is este 20:00-ig a megadott számokon: 0742 305 886 vagy 0744290518.
Harghita-Băi/Hargitafürdő 530002, Romania
Garantáljuk, hogy a motorosszán túrák megszervezésében a 2019-2020-as szezonban is felejthetetlen élményekkel fog gazdagodni! A Gobe Adventures csapata szeretettel vár minden olyan vendéget, aki picit másképpen szeretné felfedezni Erdélyt, vagy akár Románia más tájainak természeti szépségeit, szeretne betekintést nyerni a helyi szokásokba, megismerni nevezetességeinket, tiszteletben tartva az ökoszisztémát és miért nem az egészet kalanddal fűszerezni. Célunk nem az extrém offroadozás, aki ezt szeretné az nálunk nem találja meg. Célunk, hogy együtt működve a helyi erdészetekkel, önkormányzatokkal, turisztikai egyesületekkel bemutassuk a tájak szépségeit kulturális, történelmi érdekességeit. Túráink célja kikapcsolódás, kaland és olyan élmények felhalmozása, amelyekre szeretettel emlékeznek majd és visszavágynak. A túráink jelege személyre és csoportra szabottak különböző szórakozási lehetőségek! Minden túrára étkezési, piknikezési lehetőséget is tudunk biztosítani, valamint a nagyobb túrákra egészségügyi kisegítő is elkísér. Előzetes egyeztetés alapján a vendégeink elszállásolását is biztosítani tudjuk partnereinknél! Partnerek jelentkezését várjuk, akik szállást tudnak biztosítani! Angol nyelvű túravezetést is biztosítunk. Igény szerint bármilyen túrát összeállítunk, merjen álmodni!
Strada Beclean, Odorheiu Secuiesc, Romania
5.0 1 értékelés
Személyre szabott utakat kínálunk csoportok részére. Legyen szó céges évfordulóról, csapatépítésről vagy kikapcsolódásról, nálunk megtalálod a megfelelő programot! • Fedezd fel Hargita megye hegyvidékét erdei utakon. • Túrák összeállítása nehézségi szint és érdekességek, látványosságok figyelembevételével. • Horgászat, wellness, túrázás, grillezés stb. egyeztetés alapján. • A veterán autókat akár te magad is vezetheted! Add át magad az élményeknek. Vedd fel velünk a kapcsolatot!
Célunk idegenvezetővel Quad/ATV-n bejárva Székelyudvarhely környékét lenyűgözni a látogatót a táj szépségével. Legelőkön, köves, illetve földutakon keresztül úticéljaink könnyen, automata sebességváltós quadjainkkal kényelmesen bárkinek elérhetőek. Túráink jellege sétatúra idegenvezetővel, ami azt jelenti, hogy gyönyörű, lélegzetelállító helyeket/kilátókat látogatunk meg, viszonylag könnyű terepen, az idegenvezetőt követve. Vendégeink túráink alatt teljesen kikapcsolódhatnak és egy garantált élménnyel gazdagodhatnak. Farcádból, Székelyudvarhely mellől 4 km-ről indul a túra. Kezdjük egy pár perces biztonsági eligazítással, majd egy könnyű terepen megismertetjük az ATV működését, illetve hozzászoknak a vezetéséhez. Előzetes foglalás szükséges!
Farcàd, Romania
SNIPER EXPERIENCE - Lánctalpas kalandozás Felkészültél a nagy kalandra? Tartsál velünk a vadonba egy egykori skandináv lánctalpas csapatszállító katonai gépjárművel, mely mindenen átmegy. Ez a krokodilszemű szörnyeteg egy VOLVO BV 202, amelyet alacsony hőmérsékletű területeken zajló katonai műveletekhez terveztek, nem ismer lehetetlent, képes akár 1,1 m-es akadályokat is legyőzni. Kétéltű tulajdonságainak, valamint a négy gumi lánctalpon egyenlően eloszló súlyának köszönhetően, a mocsaras területek, tavak, extrém behavazott területek sem jelentenek akadályt. A program során SNIPER szerepét is eljátszhatod, kipróbálva mesterlövészi képességed. A lánctalpas kalandtúrát bármilyen időszakra és minden korosztálynak ajánlani tudjuk, de minél erősebben havazik vagy esik az eső, annál nagyobb az élmény. Időtartalma: kb. 1.5 óra Ár: 70 lej /személy piknik nélkül,  100 lej piknikkel,  2 év alatt ingyen Az ár tartalmazza: a kirándulást a lánctalpassal és célbalővést airszoftos fegyverekkel Az árak 2024-től érvényesek Előzetes helyfoglalás ajánlott.  Minimális létszám: 6 fő Maximalis létszam: 10 fő
Băile Tușnad, Romania
Sóvidék természeti szépségeit egy nap alatt bejárni? Lehetséges – terepjáróval! Egy igazi kalandtúrára hívunk, ahol tapasztalt helyi sofőrök vezetésével kényelmesen fedezheted fel a Sóvidéki-medence, az Atyhai kilátó és a környező hegyek lenyűgöző világát. A túra a Sóvidék Panziótól indul, és igény szerint akár egész napos felfedezéssé is bővíthető, többnapos tartózkodás esetén. Az út során ellátogatunk az Atyhai kilátóhoz, ahonnan tiszta időben beláthatók a Fogarasi Havasok, a Madarasi Hargita, és a teljes Sóvidéki panoráma. A túra tartalmaz idegenvezetést, több fotómegállót, és opcionális körtúrát a Küsmődi kő és a Siklódi kő érintésével. Kérésre piknik jellegű étkezést is biztosítunk: helyi ízekkel, friss alapanyagokból – szalonna, miccs, saláták, üdítők, pálinka – ahogy Székelyföldön illik. A túra időtartama 3–5 óra, a választott útvonaltól és a résztvevők igényeitől függően. Indulás: Sóvidék Panzió & Vendégház, Felsősófalva Létszám: 4–10 személy Maximális csoportlétszám: 24 személy TOVÁBBI INFORMÁCIÓK: sovidekpanzio.eu
Nálunk az élmény nem ismer évszakot! Éld át a szabadságot ATV - Quad/Buggy és hószán túrák Gyergyóditróban! Ne csak álmodozz a kalandról – tapasztald meg! Vezess át vadregényes ösvényeken, havas lejtőkön, éld át a természet minden szépségét atv, buggy és hószán túráinkon Ditróban és környékén! Buggy/ATV túráinkon felkavar a por, hószánnal pedig tiéd a hófödte csúcsok világa. Tekerj rá a természet extrém oldalára, és vidd haza a legjobb sztorikat! • Buggy/ATV-Quad túrák • Hószán túrák
537090 Ditró, Románia
Lépd át a határaidat! Fedezd fel Erdély varázslatos tájait velünk, és tapasztald meg az off-road élmények igazi szabadságát! Legyen szó buggy- vagy ATV-túráról, esetleg egy felejthetetlen hószános kalandról a Madarasi Hargitán, nálunk minden korosztály megtalálja a számára tökéletes élményt – kezdők és tapasztalt kalandorok egyaránt. Várnak rád dombok, hegyek és sűrű erdők, ahol a természet és az adrenalin kéz a kézben vezetnek egy felejthetetlen kaland felé.
Strada Lemnarilor 14, Odorheiu Secuiesc 535600, România
5.0 1 értékelés
A reggeli órákban gyimesi szálláshelyünkről indulunk erre a felejthetetlen élményt ígérő terepjárós túrára. A Tatros egyik mellékágán felkapaszkodunk a Csíki-havasok gerincére, ahol a csúcsokról mind a patakok szabdalta gyimesi táj, mind a Csíki-medence falvai látszanak. A Kondra-keresztnél Sebő Ödönre emlékezünk, a Pogányhavason a gyimesi kaszálók fajgazdagságáról tanulunk, majd egy hegygerincen futó szekérúton közelítjük meg a Szellő-tetőt. A csúcson gyönyörködünk az elénk táruló panorámában, majd beereszkedünk a Szépvízi víztározóhoz. Egy rövid fotózkodás után visszatérünk a Gyimesek völgyébe. A túrához előzetes egyeztetés alapján a Skigyimesnél bobozás, piknikezés is hozzácsatolható. Megvalósítás helyszíne: Csíki-havasok, Gyimesi-hegyek Nehézség: könnyű Mit kell hozni: kényelmes cipőt, fényképezőgépet Minimum létszám: 5 fő Maximális létszám: 25 fő Ebéd: előzetes egyeztetés alapján piknikezhetünk egy tetszőlegesen kiválasztott tisztáson Ár: 190 lej Az ár tartalmazza: terepjáró bérlést, idegenvezetést Az ár nem tartalmazza: az ebédet
Az élmény a biztonsági előírások megbeszélésével kezdődik. Ezt követően a résztvevők védősisakot kapnak, majd megmutatjuk a quad felépítését. Először lassú tempóban vágunk neki a túra útvonalnak, hogy legyen idő a quaddal ismerkedni. Az elsődleges technikák elsajátítása után kezdetét veszi az igazi élmény. Tapasztalt, gyakorlott túravezető irányításával haladunk a megtervezett útvonalon. Könnyebb, nehezebb, gyorsabb illetve technikásabb szakaszok váltják majd egymást. A nyeregben ülve érezhetjük és élvezhetjük a quad kivételes képességét. A túra során bármikor lehetőség van pihenőt beiktatni. A quad vezetésének élményében az vehet részt, aki betöltötte a 16. életévét. A quadozáshoz nincs szükség semmilyen korábbi tapasztalatra, és hölgyek számára is könnyen irányítható. Javasoljuk, hogy a résztvevő olyan ruhát vegyen fel, amit nem sajnál összekoszolni, mivel a quadozás során sár csapódhat fel. Tanácsos a hazaútra váltóruhát is hozni. Minden időben hosszú nadrágot és zárt cipőt kell viselni. Télen javasolt a meleg öltözet és a csizma viselete. A túravezető Polaris RZR RANGER 800, kétszemélyes terepjáróval kíséri a quadokat, így további egy barát, vagy családtag is részt vehet a túrán. A kísérő autóba váltóruhát, vagy egyéb csomagokat is be lehet tenni. (A kísérő személyre nem kell fizetni) Javasolt útvonal: (Megjegyzés: Jelen útvonal igény szerint módosítható.) Korond - Kalonda-tető - Pálfalva - Kecset - Jézus szíve kilátó - Oroszhegyi kilátó - Szencsed - Székelyvarság - Fenyőkúti Láp - Korond. A Quad Kalandtúrát a hét bármely napjára le lehet foglalni. A 6-7 órát igénylő túra javasolt indulási időpontja 10,00 óra. Bérelhető Quadok: Suzuki King Quad 700-as (4 darab) - Egyszemélyes, 4 X 4-es, automata sebváltó. (Szükség esetén, akár két főnek is.) Bombardier Outlander 800-as (1 darab) - Kétszemélyes, 4 X 4-es, automata sebváltó. Bombardier Renegate 800-as (1 darab) - Egyszemélyes, 4 X 4-es, automata sebváltó. Árajánlat: Napos túra: (igényelhető min. 2 Quad bérlése esetén) 150 Euró/quad/1fő/túra 180 Euró/quad/2fő/túra Félnapos túra: (igényelhető min. 5 Quad bérlése esetén) 90 Euró/quad/1fő/túra 100 Euró/quad/2fő/túra Jó szórakozást, kellemes időtöltést kívánunk!
Az ATV egy közkedvelt robbanó motrral szerelt erdei utak bejárására is alkalmas eszköz. Bázisunk több darab 2021-es CFMOTO gyártmányú ATV-vel rendelkezik. A túrák alkalmával túravezetőink betekintást nyújtanak a Hargita hegység szépséges tájaira, erdei utakon haladva. A túrák túravezető irányításával, oktatás és a gép működési bravúrjainak elsajátítása után indulnak. A járművet kizárólag csak érvényes “B” jogosítvánnyal rendelkező személyek vezethetik! Az ATV-k 2 személyesek, de a túrákat csak 2 ATV bérlése esetén indítjuk! Max. össz. terhelhetőség: 200 kg/quad! Előzetes bejelentkezés szükséges! Túrák: 1. A kezdő kalandorok élménye: (1 órás túra) : A túra betekintést nyújt Ivóvölgye szépségeibe. 2. Varsági túra: (5 órás túra): A túra alkalmaval ellátogatunk Székely Varságra és megtekintjük a Varságon talaható vízesést, kilátót  erdei utakon haladva. A kaland alkalmaval a bazishelyől indulva Sikaszót érintve eljutunk a Székely Varságon található vízeséshez majd a kilátóhoz. A túra második felében meglátogatjuk a Zetelaki víztározót is.
A Ranger túrák a 4 darab teljesen elektromos, 2 férőhelyes és a benzines, 6 férőhelyes Polaris Ranger terepjárókon zajlanak Tusnádfürdő területén. A Ranger Túrák egy izgalmas járműves kalandot kínálnak, amely biztonságos és felejthetetlen élményt biztosít. Töltse el hétvégéjét vagy nyaralását az Adventure Expert csapatával! Résztvevők min. száma: 3 résztvevőtől A résztvevők kora: 5 év fölött Túra útvonalaink: A Csomád útvonal kiindulópontja a Fortuna Hotel parkolója, amelynek célpontja a Csomád-hegy. Az első megálló a medveles, ahonnan csodálatos kilátás nyílik a környező hegyekre. Ezután egy esztenánál állunk meg, ahonnan gyönyörködhetünk a Csíki medencében. Túránk folytatódik a földúton, ahol teljes mértékben élvezhetjük az erdő varázsát. A túra végén visszatérünk a szálloda parkolójába. A túra ára: 150 RON / fő (A túravezető költsége már benne van az árban.) Időtartam: 40-60 perc Biztonság: Az autót minősített vezető irányítja; minden résztvevő előzetes oktatást kap. A résztvevőknek sisak viselése kötelező, amelyet az útvonal összetettségétől függően kötelezően vagy opcionálisan kell felvenniük. További információ: A túra fogyatékkal élők számára is elérhető. Ha bármilyen egészségügyi problémája van, kérjük, konzultáljon orvosával.
Strada Kovács Miklós 68, Băile Tușnad 535100, Romania
Program útvonala:  Nyergestető – Csíki-havasok gerince – Úz-völgye – Aklosi hadi temető – Aklosi hadszintér – Tölgyesi-szoros – József főherceg kútja – Mátyás király erőd – Kászoni-medence – hazaérkezés   Program: • 8:30 órakor találkozonk a Nyergestetői történelmi kávéházban.           • 9:00 órakor helytörténeti bemutató: rendhagyó történelemóra a nyergestetői csata helyszínén, és az itt elesett hősok temetőjében. Miután tiszteletünket tettük a Nyerges-tetőn elesett székely hősök előtt, elfoglaljuk a helyünket a terepjárókban, és nekivágunk az előttünk álló 120 kilométernek, amely nagyrésze hegyi-, erdei- és hadi utakból áll.       • 10:00 órakor indulás a Csíki-havasok gerincvonulatán: Kecske-tető 1060 m, Papp-hegy 1160 m, Rugát-tető 1085 m. A Csíki-havasok gerincén a fent említett hegycsúcsokon megállunk, és földrajzi, természetjáró bemutatót tartunk.  Az úz-völgyi hadszintér felé haladva két kis hegyi települést ejtünk útba, betekintést nyerünk a csinódi csángó tanyavilágba, és a világtól elszigetelve élő emberek hétköznapjaiba. • Csinódon megpihenünk, tízóraizunk. Lehetőség lesz felfrissülni (sör, bor, üdítő a helyi kisüzletből, mindenki a saját belátása szerint). Ezek után rátérünk az úz-völgyi hadi útra. • Ebéd katonásan az Úz-folyó partján (szalonna, kolbász stb.) kis pihenő után. • Úz-völgyi hadszintér: az 1940-es években épült magyar laktanyák, Erdély egyik legnagyobb első és második világhábórús hadi temetője (megemlékezés, koszorúzás). A Hadi-kápolna meglátogatása után a történelmi Magyarország úz-i határátkelőjének bemutatása. • Viszafele utunk a Kászoni-medencén kereszt halad és a kászoni havasok közt érkezünk a Nyerges-tetőre. Nyerges-tető: Úz-völgy történelmi emléktúra hossza oda-vissza több, mint 120 km, erdei és hadi utakon. A túra ídőtartama változhat az időjárás függvényében. A túra során folyamatos helyszíni tájékoztatásban és történelmi ismertetésben részesülnek. Program helye: Hargita megye Desztináció: Csíki havasok, Gyimesek Program ára: a napi program ára: min. 3 – max. 50 fő esetén 300 RON/fő *A program ára változhat az üzemanyag ár változásának függvényében
Program útvonala:  Nyergestető történelmi kávéház – Szentimrei büdösfürdő – Fekete-puszta – Kormos-pataka – Szertersz – Vargyas-szoros – Erdőfüle Program leírása:  Túránk egy rendhagyó történelemórával kezdődik a Nyergestető Történelmi kávéházban, az ott elesett Székely hősök emlékhelyének bemutatásával. Utunk a Hargita-hegy déli vonulatán vezet át. Megállunk a fontosabb kilátóknál, történelmi pontoknál, ismertetve azok jellegzetességeit. Program helye: Hargita és Kovászna megye Desztináció: Vargyas-szoros (Orbán Balázs-barlang) Program ára: min. 3 – max. 50 fő esetén 220 RON/fő
Vegyél részt te is Tusnádfürdő legnépszerübb és élménydúsabb programján! Tusnádfürdőről indulva, az Olt mentén haladva érünk Sepsibükszádra, ahol egy színes, varázslatos és vadregényes táj titkait fedezzük fel. A kirándulás során megcsodáljuk: - az Olt folyó völgyét, rejtett hidakat - Kárpituszi gát - a gyógyvizes, mezotermális forrásokat, patakokat - középkori erődítmények romjait - második világháborús géppuskafészkeket és föld alatti bunkereket - varázslatos mészkőszirteket - medvebarlangokat - fenyveseket, lombhullató és vegyes erdőket - lélegzetelállítóan szép tájakat Egy élményekkel teli hétvégét, teljes kikapcsolódást kínálunk, amely után minden bizonnyal visszatérsz a Vulkánok földje vad világába. Mit fogunk látni: hidak, gátak, ismeretlen turistautak, kőszirtek, gyönyörű tájak, hagyományos népi fürdő és medveles A kirándulás nehézségi foka: könnyű A program érvényessége: áprilistól októberig, minden korosztály számára ajánlott. A program ára piknik nélkül: 120 lej/felnőtt, 100 lej /gyerek 10 éves korig. 3 év alatt ingyen A program ára piknikkel: 150 lej/felnőtt, 120 lej /gyerek 10 éves korig. 3 év alatt ingyen A kirándulás legkevesebb 4 fő jelentkezése esetén indul.
5.0 7 értékelések
Tudtad, hogy Székelyföld az alvó vulkánok, történelmi helyek, legendák és természeti kincsek otthona? Fedezd fel velünk! Túráink:     ● Paphegye túra        Útvonal (3-5 óra):-Tusnádfűrdő-Csikkozmás-Paphegye-Pajtakerti tanya-Nyergestető történelmi kávéház-Tusnádfűrdő.        Árak:   MERCEDES UNIMOG 12-50 pers: 40€/pers                   SUZUKI JIMNY 2 pers: 100€,,3 pers: 150€,,6 pers: 300€                      POLARIS RANGER  4 pers: 200€,, 8 pers: 400€        Az árak tartalmazzák az idegenvezetést és a helyspecifikus ebédet és az elmaradhatatlan székely tüzesvizet; íjazás tardicionális Kassai íjakkal;     ● Hargita-hegyseg túra         Útvonal (5-8 óra):Tusnádfűrdő-Sepsibükszád-Uzonkafűrdő-Benedek Elek emlékház-Bodvaly Hámor-Hargita-hegység gerincútja-Tusnádfűrdő        Árak:  MERCEDES UNIMOG 12-50 pers: 60€                  SUZUKI JIMNY 2 pers:200€,,3 pers: 210€,,6 pers: 420€                  POLARIS RANGER 4 pers: 280€ ,,8 pers: 560€          Az árak tartalmazzák az idegenvezetést a tradicionális ebédet és az elmaradhatatlan székely tüzesvizet;      ● Szent Anna-tó túra        Útvonal (4 óra): Tusnádfűrdő - Mohos-tőzegláp - Szent Anna-tó - Tusnádfűrdő        Árak: MERCEDES UNIMOG  12-50 pers: 50€/pers                 SUZUKI JIMNY  2 pers: 150€,,3 pers: 180€,,6 pers: 360€                 POLARIS RANGER 4 pers: 240€ ,,8 pers: 480€         Az árak tartalmazzák az idegenvezetést és a tradicionális ebédet, illetve a környezetvédelmi díjakat, belépőket;     ● Csíki-havasok túra          Útvonal (5-8 óra): Tusnádfűrdő  - Csíkszentgyörgy - Menaság - Pottyond - Sándor-dombja - Szellő-tető- Tusnádfűrdő        Árak:  MERCEDES UNIMOG 12-50 pers: 60€                  SUZUKI JIMNY 2 pers:200€,,3 pers: 210€,,6 pers: 420€                  POLARIS RANGER 4 pers: 280€ ,,8 pers: 560€          Az árak tartalmazzák az idegenvezetést a tradicionális ebédet és az elmaradhatatlan székely tüzesvizet;      ● Úz-völgyi történelmi túra        Útvonal (12 óra):Tusnádfűrdő -Nyergestető történelmi kávéház - Kecske-tető - Papp-hegy - Rugát-tető - Csinód - Aklosi haditemető - Aklosi               hadszintér - Tölgyesi-szoros - József főherceg kútja - Mátyás király erőd - Kászoni-medence és -havasok - Nyergestető történelmi kávéház-                 Tusnádfűrdő        Árak:  MERCEDES UNIMOG 12-50 pers: 70€/pers                  SUZUKI JIMNY 6 - 15 pers: 80€/pers         Az árak tartalmazzák az idegenvezetést a tradicionális ebédet és az elmaradhatatlan székely tüzesvizet;      ● Bálványos túra        Útvonal (5-8 óra): - Tusnádfűrdő - Nyerges-tető - Balázs dombja - Cecele-tető - Bálványos Vár - Apor lányok feredője - Hosszúmező                           Tusnádfűrdő        Árak:  MERCEDES UNIMOG 12-50 pers: 60€                  SUZUKI JIMNY 2 pers:200€,,3 pers: 210€,,6 pers: 420€                  POLARIS RANGER 4 pers: 280€ ,,8 pers: 560€          Az árak tartalmazzák az idegenvezetést a tradicionális ebédet és az elmaradhatatlan székely tüzesvizet;       ● Almási-barlnag túra         Útvonal(12 óra): Tusnádfűrdő– Szentimrei Büdösfürdő – Fekete-puszta – Kormos-patak – Szeltersz – Farkas ösvény – Almási-barlang –                        Erdőfüle – Kormos-patak –Tusnádfűrdő  Utunk a Hargita hegy déli vonulatán vezet át, megállva a fontosabb kilátóknál, történelmi pontoknál ismertetve azok jellegzetességeit. Erdőfüle irányába haladunk érintve a szentimrei Büdösfürdőt, Fekete-pusztát, Kormos-patakát és Szelterszt. A Vargyas-szorost Almás felől közelítjük meg, a Farkas ösvénynek nevezett útszakaszon érkezünk a szoros bejáratához ahol ebédelünk. Ezt követi egy körülbelül 1,5 kilométeres séta a hegyi ösvényen, amin eljutunk az Almási-barlang szádához. A barlangi kalandozások után visszamegyünk a terepjáróinkhoz és elindulunk haza, Vargyas irányából haladunk a csíki medence fele a Kormos patak völgyén keresztül.         Árak: SUZUKI JIMNY 6 - 15 pers: 80€/pers          Az árak tartalmazzák az idegenvezetést a tradicionális ebédet és az elmaradhatatlan székely tüzesvizet; 
Tusnad,345,Harghita, Romania, 535100