Székelyvarság Polgármesteri Hivatala
Székelyvarság Polgármesteri Hivatala

Székelyvarság Polgármesteri Hivatala

Leírás

 Szeretettel és  nagy tisztelettel köszöntök minden érdeklődőt a helyi Önkormányzat és Székelyvarság vendégszerető lakossága nevében.Köszönöm, hogy érdeklődésével megtisztelte településünket.
A világhálón található tömör összeállításunkkal az a célunk, hogy bemutassuk Székelyvarságot, a Hargita lábánál elhelyezkedő élő tanyavilágot, felkeltsük ezáltal is érdeklődését egy zsindelyországi barangolásra a fenyvesek birodalmában, ahol a szénaillat, a pisztrángos patakok csobogása és Uz Bence emléke gyakran vállon veregeti az ide látogatót.
Arra törekszünk, hogy honlapunk minden közérdekű és fontos információt tartalmazzon, ideértve Székelyvarság Község Önkormányzatának működésére vonatkozó adatokat, a Képviselő-testület döntéseit, közérdekű híreket és hirdetményeket.
Ezáltal betekintést nyerhet településünk történelmébe, nevezetességeibe, szokásaiba.
Megismerheti intézményeinket, egyesületeinket és információt kaphat rendezvényeinkről, ünnepeinkről.
Bízom abban, hogy a honlapunk hasznos ismeretszerző forrása lehet a településünkről érdeklődők számára.
Meggyőződésem, hogy honlapunk böngészése meggyőzi egy itteni barangolásra, kikapcsolódásra, hisz egy helyi mondás azt tartja, hogy „aki Varság vizét issza, annak a szíve vágyik vissza”.
Hogy ez a népi bölcsesség mennyire igaz, kérem, győződjön meg személyesen!

Hasonló helyek

A Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi jellegű, bennfekvő és járóbetegrendelő részlegekkel működő egészségügyi egység. Fenntartója Hargita Megye Tanácsa, működésünket a 95/2006-os számú törvény alapozza meg. Széleskörű egészségügyi szolgáltatásokkal állunk Csíkszereda és Hargita megye, továbbá a szomszédos megyék lakosainak rendelkezésére.
Strada Dr. Dénes László 2, Miercurea Ciuc, Romania
1 esemény
Zetelaka turisztikai látnivalókban, kulturális értékekben, hagyományörző programokban gazdag, népes nagyközség. A székelykapuk sokasága, a színes népviselet és a székely konyha jelentős turisztikai vonzerőt képviselnek,  természeti látnivalóit bő választékban tárja a látogatók elé. A községhez tartozó településeken és a völgyekben ma a hétvégi pihenőházak sokasága fogadja a látogatókat. A Nagy-Küküllő völgyében, a Hargita-hegység nyugati oldalán, Székelyudvarhelytől 12 km-re, a 138-as megyei úton fekszik Zetelaka. Hargita megyének mintegy a közepén terül el. A nagyközséghez hat település tartozik: Zetelaka, Zeteváralja, Sikaszó, Ivó, Deság és Küküllőmező.  A tanyabokrokból kialakult faluközösségek misztériumát a természetközeliség, hagyományos gazdaélet, a még mindig meglévő ősi mesterségek gyakorlása adja. A székelyek szent hegyének nevezett, Madarasi-Hargita lábánál fekvő település több mint felét állat-és növényvilággal gazdagon megáldott erdős területek alkotják. A kilencszáz éves települést a történelmi jelentőséggel bíró, természeti és kulturális kincsek, a nagy területeken elhelyezkedő erdők, a változatos kirándulási-, túrázási lehetőségek, a helybeliek vendégszeretete, a színes kulturális események teszik egyedivé, vonzóvá. A községünkbe látogatva a környék legnagyobb római katolikus temploma csodálható meg. További építészeti látnivalók: a temetőben található Kisboldogasszony kápolna, Zetelaka legrégebbi építészeti emléke, néhány hagyományos népi építészetet őrző utcarészlet, valamint több száz székely kapu. A kulturálódni vágyók a helyi népdal-, néptánc-, színjátszó csoport, illetve fúvószenekar, furulyacsoport előadásait nézhetik és hallgathatják meg. Zetelaka és környéke már sok híres embert is elbűvölt, akik aztán vidékünkre jártak, járnak kikapcsolódni. A romániai magyar irodalom egyik legnagyobb alakja, Sütő András író sűrűn tartózkodott a sikaszói hétvégi házában. Ugyancsak sikaszói helyszíneken forgatták Tamási Áron Ábel a Rengetegben c. regényének filmváltozatát. A kommunizmus ideje alatt Nicolae Ceausescu volt diktátor építtetett vadászvillát Zeteváralján, ahová több ízben jött vadászni. A természet közelségét keresők a Zetelaki Víztározó horgászati, fürdőzési, csónakázási lehetőségeit használhatják ki. A túrázni vágyók különböző gyalog-, lovas- és szekértúrák között válogathatnak. Zete vára, Zete Tanösvény, a 1801 m magas Madarasi-Hargita csak néhány a sok túrázási lehetőség közül. Az állatvilágért rajongók az Ivói Vadasparkban természetes környezetükben tekinthetnek meg és fotózhatnak szarvasokat, őzeket, muflonokat és vaddisznókat. A Madarasi Hargita Natura 2000 Természetvédelmi olyan állatok lelnek védelemre, mint a siketfajd, farkas, őz, szarvas, madárfajok sokasága, valamint a barnamedve, amelyet akár természetes környezetükben is alkalom nyílik megfigyelni. A fenyvesekkel körülölelt Zetelaka és tartozéktelepüléseinek természetes adottságai igazi pihenést biztosítanak minden korosztály számára. Szeretettel várjuk községünkbe!
537360 Zetelaka, Románia
Sala Sporturilor, Strada Stadion, Miercurea Ciuc 530003, Romania
537066 Lăzărești, Romania
1 esemény
Az Udvarhelyi Fiatal Fórum Székelyudvarhely több mint 30 éve aktív ifjúsági szervezete. Ma már 1000-nél is több tagunk szerepel a "Nagy Könyvünkben", az ő életüket meghatározta az UFF-nál töltött időszak.
Strada Kossuth Lajos 20, Odorheiu Secuiesc 535600, Romania