Csíkpálfalva Önkormányzata
Csíkpálfalva Önkormányzata

Csíkpálfalva Önkormányzata

Leírás

Csíkpálfalva a Közép-Csíki-medence keleti peremén terül el, Csíksomlyótól északra, az Aracs- és Nyír-patak völgyében. A mintegy 740 m tengerszint feletti magaságban fekvő település,  Csíkszeredától mindössze 5 kilométeres távolságra fekszik, 1989 végéig tulajdonképpen a peremközségeként tartották nyílván. Csíkpálfalva, községkőzpontként még két falut irányít: Csíkdelnét és Csíkcsomortánt.
A községben élénk háziipari tevékenység bontakozott ki. Itt szövik a híres csíki festékes gyapjúszőnyegeket. A feljegyzések szerint az itteni asszonyok szőtték fonták a somlyói barátok csuháit, szőnyegeit. A festékes, vagy más néven rakottas, aggatott, burjános székely szőnyeget török hatásra kezdték készíteni. Az itt lakók hagyományos öltözetéről annyit tudunk, hogy a férfiak és a nők egyaránt házilag készített alsó és felső ruhát viseltek. Ezeknek alapanyaga a kender, len valamint a gyapjú. Az alsóruhát kenderből, lenből szőtték, a férfiak inget, gatyát, a nők pendelyt, inget viseltek. A téli felsőruhát gyapjúból szőtték, fonták. A a férfiak fehér harisnyanadrágot, fekete lájbit, az asszonyok és leányok téli szőttesszoknyát. Női felső ruhadarabok még a vizitka, a bláz, kötény, kendő vagy csepesz. Téli ünnepnapokon hosszú báránybőr kabátot, főkötőt, piros-barna-feketecsíkos szoknyát viseltek. A férfiak szürke vagy fekete vitézkötéses kabátot és fehér harisnyát hordtak, a fejükön pedig kalapot vagy báránybőr sapkát. A férfiak harisnyáján a piros, szürkés és feketezsinórok rangot jelentettek. Szürkezsinóros harisnyát a nemesek, a huszárok viseltek, piros zsinórost a közkatonák, feketezsinórost pedig a jobbágyok viseltek.
A környéket számtalan turista keresi fel, leginkább Pünkösdkor a somlyói búcsú kapcsán. Csíksomlyón már a XV. században virágzott a Boldogságos Szűz Mária tisztelete a székely nép körében, mely Mária-ünnepeken Somlyón gyűlt össze. IV. Jenő pápa az 1444. évi körlevelében arra buzdítja a népet, hogy legyenek segítségére a ferenceseknek a templomépítésben. Viszonzásul - a kor szokása szerint -, búcsút is engedélyezett a jótevőknek. A templom építését azzal indokolja a pápa, hogy "a hívek nagy sokasága szokott összejönni ájtatosságnak okából és gyakorta nem szűnik odagyülni, Máriát tisztelni".
Azóta is megszakítás nélkül tart a zarándoklat Csíksomlyóra, Szűz Mária tiszteletére. 
A kiránduló számtalan programmal töltheti kellemesen az idejét. A helyi vendéglátók kérésre szekér és lovas túrákat, esztena látogatást, táncházat és vadlest is szerveznek. Sőt a kürtőskalács és a szőnyegszővés titkait is elleshetik itt az érdeklődők, akiknek természetesen kitűnő szálláslehetőséget is tudnak biztosítani. Csíkpálfalva, Csomortán és Delne dolgos lakói mindig a legnagyobb örömmel fogadják barátaikat, vendégeiket.

Hasonló helyek

Tisztelt látogató! Üdvözöljük a Madéfalva község oldalán! Látogass el Madéfalvára és ismerd meg, hogy egy kis település hogyan mesél önmagáról. Keress ránk Telegarmon is! https://t.me/MadefalvaKozseg Itt pedig olvass rólunk, válaszd ki mit látogatnál meg szívesen: https://visitmadefalva.ro/
DN12, Siculeni 537295, Románia
2 eseményt
Ideea More Than Explore s-a nascut din dorinta de a face cunoscute frumusetile naturale, si nu numai, ale zonei noastre montane. Calatoriile si experientele personale si profesionale, impreuna cu pasiunea de impartasi aceste cunostinte si de a oferi momente de neuitat altora, s-au concretizat intr-o echipa a carui obiectiv este promovarea turismului montan sub toate formele sale. Firma a fost infiintata la finele lui 2016, iar de a atunci imbunatatirea continua a ofertei de servicii, a dotarilor de echipamente specifice ;i promovarea activitatilor outdoor a fost o prioritate. Cine suntem? SIMON ISTVAN - ZSOLT: ghid montan atestat, cu experienta in alpinism de peste 15 ani, cursuri de supravietuire si rafting/caiac, monitor schi, voluntar la salvamont Toplita STAN TIMEA-ANCA: ghid local atestat, experienta de 4 ani in tururi organizate in tara si strainatate, curs de prim ajutor la Crucea Rosie, experienta didactica Ce facem? Oferim ocazia de a explora zona de nord a judetului Harghita prin diverse forme de turism activ. Vara: escalada, alpinism, via ferrata, drumetii, ciclism, canyoning, slakcline si highline Iarna: schi de tura, drumetii de iarna, catarare de gheata, dry tooling Teambuliding: activitati antrenante pentru grupuri de turisti Tabere de copii: dorim sa aducem mai aproape educatia ecologica de generatiile viitoare prin tabere outdoor, unde cei mici pot sa aiba experiente inedite si in acelasi timp sa invete despre mediul natural minunat si fragil in care traim Unde? Zona Toplita-Borsec si imprejurimi
Str. Nouă 12, Borsec 535300, Romania
Vino cu noi!!! Te vom conduce in multe locuri extraordinare unde natura se imbina cu legendele. Daca iti place drumetia avem o multitudine de optiuni in functie de preferintele si abilitatile tale.
Natura ascunde locuri si peisaje incredibile. Ajungand la ele, nu facem decat sa ne cumparam sanatatea, prin miscare. Va invitam la plimbare!
Két emeletnyi irodahelyiséggel, tárgyalóval, bérelhető rendezvényterekkel és sok-sok jövőbeni tervvel építjük Csíkszereda fejlődő közösségét!
Strada Brașovului 14, Miercurea Ciuc 530003, Romania
Vară, iarnă, toamnă, primăvară, amintirile noastre cele mai frumoase sunt legate de MUNTE, NATURĂ, DRUMEŢII. De peste 15 ani promovăm şi susţinem activităţi menite să îmbunătăţească calitativ fizicul şi psihicul fiecărui individ cu care interacţionăm. Avem experiența de lucru cu tineri si adulți de peste 15 de ani pe ceea ce numim astazi educatie outdoor. Printre pregătirile profesionale, de specialitate enumerăm absolvenți de psihologie, stiintele miscării sportului si sanatatii, kinetoterapie, ghizi montani autorizați, experienta in turism si alpinism schi alpin si de tura cu pregatire atestata in acordarea primului ajutor. Ştim că doar prin pregătire continuă putem fi mai buni în ceea ce facem, de aceea încercăm să ne perfecţionăm prin prisma cursurilor la care participăm şi prin atragerea oamenilor de calitate, cu potenţial ridicat ca membri ai asociatiei noastre. Astfel a luat fiinţă ASOCIAŢIA DOOR TO OUTDOOR - conexiunea ta cu natura.