Legendarium

Leírás

"A legendák, és a mondák egyben leckék, tele ősi igazságokkal, üzenetekkel, a múltunkra utalva mutatnak a jövőnkbe!".

A Székelyföldi Legendárium 2008-ban indult civil kezdeményezésként, azzal a céllal, hogy összegyűjtse és a gyerekek számára szerethető módon adja át Székelyföld szellemi kulturális örökségét, ma is közszájon forgó mondáit és legendáit. Elsőként egy 156 székely mondát és legendát tartalmazó térképet és könyvet készítettünk. A különböző korú és igényű gyermekek számára változatos formában próbáltuk elérhetővé és szerethetővé tenni legendagyűjteményünket: hangoskönyveket, színezőt és különféle fejlesztő játékokat terveztünk, végül elindítottuk az első székelyföldi rajzfilmstúdiót.

Meggyőződésünk, hogy a legendák és mondák egyben leckék, tele ősi igazságokkal, üzenetekkel, a múltunkra utalva mutatnak a jövőnkbe. Az a cél vezérel, hogy minél szélesebb körben megmutassuk, térségünk többet rejt a Drakula-legendánál: Székelyföldön szinte minden különleges földrajzi helyszínnek, várnak, településnek, szentnek van egy különleges története. A Székelyföldi Legendárium európai védett márka: szellemi örökségünket itthon és külföldön egyaránt népszerűsítjük, termékeinkkel támogatjuk a tanintézeteket, pedagógusokat és gyermekotthonokat. Eddigi céljainkat részben önerőből, részben támogatásokból valósítottuk meg. Tevékenységünket szeretnénk önfenntartóvá tenni.

A székelyföldi turizmus fellendítése érdekében a Szejkefürdőn már elkezdtük a Mini Erdély Park kialakítását, amelyben több mint hatvan erdélyi történelmi épület és középkori vár makettjét láthatják az érdeklődők. Az élményparkban gyermek és felnőtt tartalmasan töltheti majd el a napot, egyéb érdekességek mellett körutazást tehet a Mini székely gőzösön.

A szejkei Orbán Balázs-síremlékhez érkezők hamarosan felkereshetik az Orbán Balázs Látogatóközpontot is, amellyel a legnagyobb székely életpályája előtt tisztelgünk.

Külföldi filmes piacra is szánjuk elkészítés alatt álló, tizenhárom részes animációs sorozatunkat, amelynek első évadát a székelyföldi, második évadát pedig a Kárpát-medencei magyar mondák és legendák alapján készítjük el, főként 3D-ben.

Térségünk talán leghíresebb járműve, a Székely gőzös, valamint a régió vasúthálózatának kiépítéséért harcoló Ugron Gábor és Orbán Balázs szerepét tematikus kiállításon jelenítenénk meg.

Főként honismereti túrákra és a Határtalanul program során más magyarok lakta régiókba látogató diákoknak szánjuk a Kárpát-medencei bakancslista elnevezésű tájékoztatónkat, amely a tágabb térség jellegzetes és érdekes látnivalóit, turisztikai célpontjait gyűjti csokorba.

Hasonló helyek

We are a Romanian fashion design atelier, dedicated to creating handcrafted accessories.
If you have been bitten by the cycling bug, you'll never be the same again!
1 esemény
Kiről? Emberekről, medvékről, emberekről és medvékről, együttélésről. Kinek? Gyerekeknek, felnőtteknek, időseknek, helyieknek, turistáknak, szakembereknek, laikusoknak, szórakozni vágyóknak, vagy egyszerűen csak minőségi időt eltöltő embereknek. Hol? Tusnádfürdőn. A város központjában: a parkban, a színpadon, a takarón, a konferenciateremben, a vásárban, sörrel a kezünkben. Miért? Mert a „medve téma” a mindennapi életünk része. A TusnadEcoBearFesten minden a medvékről fog szólni, de az emberekről IS. A hiteles információról, az együttélés kihívásairól és megoldásairól.
1 esemény
A Sóvidék egyik leglátványosabb és legizgalmasabb eseménye minden év júliusában kel életre, amikor Parajd határában, a legendás Rapsónné váránál dübörögnek fel a motorok, quadok és terepjárók. A fesztivál egyedülálló hangulata és látványos versenyei évről évre több száz résztvevőt és látogatót vonzanak.  A kétnapos program során a látogatók igazi extrém terepkalandban vehetnek részt, legyen szó hobbi motorosokról vagy profi pilótákról. A résztvevők különböző kategóriákban mérik össze tudásukat, miközben a nézők izgalmas akadálypályákon és feszültséggel teli küzdelmek során szurkolhatnak kedvenceiknek. A gyerekeket külön versenyek, a családokat pedig szórakoztató programok és esti koncertek várják. 
1 esemény
It's More Than a Hobby! It's a Way of Life!
Zetea 537364, Romania
Descoperă o comună înconjurată de dealuri și munți încărcați cu pomi fructiferi și păduri.