KALOT  Egyesület
KALOT  Egyesület

KALOT Egyesület

Leírás

KALOT  Egyesület – Szenvedélyünk a felnőttképzés!

A KALOT Egyesület egy erős gyökerekkel és élő küldetéssel rendelkező népfőiskolai és felnőttképzési szervezet. Munkánk a XX. század első felébe nyúlik vissza: alapítónk, P. Kerkai Jenő jezsuita atya 1935-ben indította útjára a KALOT mozgalmat azzal a céllal, hogy felemelje a legkiszolgáltatottabb társadalmi rétegeket – különösen a falusi és tanyasi parasztságot – tudással, közösséggel és erkölcsi tartással.
A mai KALOT Egyesület 2004 óta működik újra Csíksomlyón, P. András Imre S.J. kezdeményezésére. Több mint húsz éve szolgáljuk a felnőttek tanulását, közösségi épülését és lelki fejlődését Székelyföldön és azon túl.
Küldetésünk, hogy hozzájáruljunk egy igazságosabb, emberközpontúbb társadalom formálásához – olyan közösségeken keresztül, amelyeket érett, hiteles, segítőkész emberek alkotnak.
Minden tevékenységünk középpontjában az ember áll: célunk, hogy résztvevőink lelkileg, tudásban, kultúrában, közösségben és hivatástudatban is gyarapodjanak.

Értékeink

Keresztény értékrend – hitből táplálkozunk, de nyitottan és újszerűen szólítjuk meg a mai embert.
Közösség – hisszük, hogy a személyes kapcsolat és a közösségi élmény gyógyító és erősítő erő.
Tudás és felelősség – a megszerzett tudás csak akkor érték, ha a közösség javára is fordítjuk.
Identitás és kultúra – célunk az önazonosság megerősítése a hagyomány és a modernitás párbeszédében.
Nonprofit szemlélet – munkánkat a közjó szolgálatában végezzük, szakmai igényességgel.

Miért velünk?
Mert mi nemcsak tanítunk – kapcsolatot is teremtünk. Mert nálunk a tanulás élmény, a közösség otthon, a hit inspiráció, és a munka szolgálat. Szenvedélyünk a felnőttképzés – és hisszük, hogy ez a szenvedély közösségeket formál, életeket változtat meg.

Hasonló helyek

TEDx Csíkszereda: Ahol világmegváltó ötletekkel rendelkező emberek találkoznak.
Majláth Gusztáv Károly, Miercurea Ciuc/Csíkszereda 530100, Romania
1 esemény
Mozogj Velünk egész évben!   A KidsSport 2020-ban alakult, volt alpesi síversenyzők és olimpikonok, Bónis Annamária és Miklós Edit vezetésével, akik a tömegsport népszerűsítésére fektették a hangsúlyt a megalakuláskor.    Céljaink, hogy a KidsSport gyerekek:  • szeressék meg a sportolást  • éljék át a mozgás örömét  • alakuljon ki bennük a hovatartozás tudata, mialatt közösségben, csapatban vannak  • az új és kihívásos helyzeteken keresztül szerezzenek önbizalmat és erősítsék azt  • töltsenek minél több időt a szabad levegőn, természetközelben Eseményeink : • Nyílt nap (október vége/november eleje) – minden gyerek kipróbálhatja a sízést a műanyag sípályán • Hó Világnapja Csíkszereda - World Snow Day (január harmadik vasárnapja) – Nemzetközi Síszövetség rendezvénye amelynek legjobb „Legjobb Hó Világnapja” díját elnyertük 2021-ben  • SnowKidz (február közepe) – a Nemzetközi Síszövetség rendezvénye • Közös Suhanás (március eleje) – síszezonzáró eseményünk, amely fénypontja, hogy a KidsSport gyerekek versenypályának kitűzött pályán csúsznak le és kapnak érmet, emléklapot és egyéb ajándékot.   Tevékenységeink • KidsSki – Októberben, “besíztetéssel” indítjuk a síszezont, a 90 m hosszú, műanyag sípályánkon, hogy felidézve az előző síszezon érzéseit, a gyerekek már önbizalommal síelhessenek a havas pályákon, egészen március közepéig.  • KidsSwim – Egész évben intenzív és rendszeres úszásoktatást tartunk a Csíki Csobbanóban, kiegészítve strandolós-biciklizős KidsStrand programunkkal a zsögödi strandon augusztusban. • KidsBike – A műanyag pályát nyáron akadálypályává alakítjuk, illetve közúton való bringázással tanítjuk a gyerekeket helyesen közlekedni.  • KidsCamp – Téli és nyári vakációs időszakban egyaránt táborokat szervezünk, szezonnak megfelelő sportprogramokkal, természetközelben, gyönyörű környezetben, teljes ellátással, koordinációs és ügyességfejlesztő gyakorlatokkal, csapatépítő interaktív játékokkal. • KidsStrand – Amint beáll a csíki nyár, bringára pattanunk, és strandoló programra visszük a gyerekeket a zsögödi strandon. • KidsSport Ski Racing Team – Nem titkolt célunk mindig is az volt, hogy azokból a tehetséges gyerekekből, akik rendszeres síoktatásra járnak, idővel versenyzőket neveljünk. Feltett szándékunk, hogy saját tudásunk szerint a csíki sísportot segítsük, és maradandót alkossunk. Versenycsapatot alakítottunk tehát, amelynek olyan gyerekek a tagjai, akik a sísportot odaadó komolysággal űzik, rendszeresen edzésekre, edzőtáborokba és versenyekre járnak.   Csapatunk: Bónis Annamária, Bónis Attila, Csiszér Ágó,  Horváth Dori, Mihály Lóri, Miklós Edit, Orbán Anita, Szakács Gyöngyike, Végh Hermina   Partnereink:  KisSomlyó Ski, World Snow Day, SnowKidz 
We are a Romanian fashion design atelier, dedicated to creating handcrafted accessories.
If you have been bitten by the cycling bug, you'll never be the same again!
1 esemény
Kiről? Emberekről, medvékről, emberekről és medvékről, együttélésről. Kinek? Gyerekeknek, felnőtteknek, időseknek, helyieknek, turistáknak, szakembereknek, laikusoknak, szórakozni vágyóknak, vagy egyszerűen csak minőségi időt eltöltő embereknek. Hol? Tusnádfürdőn. A város központjában: a parkban, a színpadon, a takarón, a konferenciateremben, a vásárban, sörrel a kezünkben. Miért? Mert a „medve téma” a mindennapi életünk része. A TusnadEcoBearFesten minden a medvékről fog szólni, de az emberekről IS. A hiteles információról, az együttélés kihívásairól és megoldásairól.
A Sóvidék egyik leglátványosabb és legizgalmasabb eseménye minden év júliusában kel életre, amikor Parajd határában, a legendás Rapsónné váránál dübörögnek fel a motorok, quadok és terepjárók. A fesztivál egyedülálló hangulata és látványos versenyei évről évre több száz résztvevőt és látogatót vonzanak.  A kétnapos program során a látogatók igazi extrém terepkalandban vehetnek részt, legyen szó hobbi motorosokról vagy profi pilótákról. A résztvevők különböző kategóriákban mérik össze tudásukat, miközben a nézők izgalmas akadálypályákon és feszültséggel teli küzdelmek során szurkolhatnak kedvenceiknek. A gyerekeket külön versenyek, a családokat pedig szórakoztató programok és esti koncertek várják. 
1 esemény