Csíkszeredai Hallgatói Önkormányzat
Csíkszeredai Hallgatói Önkormányzat

Csíkszeredai Hallgatói Önkormányzat

Leírás

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karának Hallgatói Önkormányzata 2002 óta működik, mint az intézmény egyik legfontosabb öntevékeny köre.A szervezet 2005-ig főként az egyetemi hallgatók érdekképviseletével, valamint több kisebb-nagyobb rendezvény lebonyolításával foglalkozott. Ekkor alakult meg jogi személye, továbbá 2005-től felerősödött a közösségformáló és közösségi érdekeket képviselő szerepe. Ma már szinte elképzelhetetlen a csíkszeredai kampusz Hallgató Önkormányzat nélkül. A Hallgatói Önkormányzat legfontosabb célja és küldetése a hallgatók érdekeinek érvényesítése és képviselete az egyetem fontosabb döntéshozó testületei előtt, mint például a Helyi Koordinációs Tanács, Kari Tanács, Szenátus. Ez pontosabban azt jelenti, hogy a HÖK részt vesz az egyetem működését szabályozó döntések meghozatalában és ellenezheti őket, amennyiben teljes mértékben nem ért egyet velük.

Egy másik fontos szerepe a HÖK-nek, hogy kapcsolatokat alakít ki és ápolja azokat. Hogy kivel és mivel? Más hallgatói, ifjúsági, civil és felsőoktatásban tevékenykedő szervezetekkel. Ugyanakkor fontos célja kialakítania lényeges kapcsolatokat a helyi és környékbeli sajtóval, mivel ezeken keresztül tudja megfelelően népszerűsíteni tevékenységét és rendezvényeit.

A HÖK-nek továbbá feladata az éves eseménynaptár megszerkesztése, és az abban szereplő tanulmányi, kulturális, sport és szórakoztató jellegű rendezvények megszervezése és színvonalának biztosítása.

A HÖK évente körülbelül 100-110 rendezvényt szervez meg helyszíni, illetve városi szinten. Ezek közül a nevesebb rendezvények a TDK (Tudományos Diákköri Konferencia), TTK (Tudományos Tanárköri Konferencia), Jégkarnevál, Egyetemi Diáknapok (melynek része a csapatportya, a Haladjunk Együtt és a Sapparádé), gólyatábor, gólyabál, KEK (Kárpát-medencei Egyetemek Kupája, Csíkszered). De helyet kapnak a kisebb rendezvények is, mint a Játék Estek, PC Estek, Karaoke Estek, Fimmaratonok, Tudományos előadások, borkóstolók, a különböző tematikus bulik (Mérnökis Buli, Mikulás Buli, HalloweenParty, PR Party, RetroParty) és bálok (évnyitó bál, farsangi bál, évzáróbál stb.).

Hasonló helyek

A székelyudvarhelyi Boro-Info Kft. új projektje a BOROINFO SÜTŐAKADÉMIA néven sütő, főző tanfolyamokat szervez amatőr szakácsoknak, háziasszonyoknak, sütést-főzést kedvelő gourmand-oknak és gyerekeknek 8 éves kortól. 
Strada Cădișeni/Kadicsfalvi 33, Odorheiu Secuiesc/Székelyudvarhely 535600, Romania
6 eseményt
Az UIET az udvarhelyszéki magyar ifjúsági és diák szervezetek érdekvédelmi, közképviseleti és érdekegyeztető tanácsa. Céljaink a nemzeti identitás megőrzéséhez való hozzájárulás, hagyományőrző rendezvények szervezése, ennek ösztönzése. Boldogok vagyunk, ha segíthetünk az udvarhelyszéki fiatalok gazdasági, kulturális és szociális fejlődésében.
Strada Bethlen Gábor 16, Odorheiu Secuiesc 535600, Romania
A Felcsík kistérség 2000-ben alakult, a Hargita Megyei Tanács, Csíkszentdomokos, Csíkkarcfalva, Csíkdánfalva és Madéfalva községek önkormányzatai összefogásának eredményeként. A községek szétválása után a kistérségi társulás az újonnan alakult helyi tanácsokkal bővűlt (Csíkszenttamás, Csíkmadaras, Csíkrákos és Csíkcsó). Balánbánya önkormányzata is 2005-től tagja lett a kistérségi társulásnak. Földrajzilag a kistérség Hargita megye középső részének keleti oldalán helyezkedik el. Északon a megyehatár, keleten a Pogány-havas kistérség, délen a megyeközpont, nyugaton pedig a Havasalja kistérség és a Gyergyói medence határolja. Vidékfejlesztési elképzelések a Felcsíki kistérségben. A felcsíki térségben a következő stratégiai célokat fogalmazták meg: - az infrastruktúra fejlesztése( kanalizálás, víz, gáz, utak) - a turizmus és a turisztikai infrastruktúra fejlesztése - a környezeti értékek védelme és ésszerű hasznosítása - a mezőgazdasági termelés hatékonyságának növelése illetve a termékek feldolgozása - a humán erőforrás fejlesztése
Az Otthonról Haza rendezvénysorozat célja, hogy nemzeti összetartozás gondolatköréhez kapcsolódóan aktív programokon keresztül kössük össze a határon innen és túl élő magyarokat. 🖇 2021. tavaszára Covid-19 vírus okozta az elszakítottság új értelmet nyert, hiszen a legnehezebb időkben a szűkebb családi és baráti körök sem lehettek együtt. 👪 A védőoltások megjelenése azonban új reményt jelent, így lehetőségünk nyílt, hogy az év második felére olyan rendezvényeket szervezzünk, amik lehetőséget teremtenek a minőségi közösségi kikapcsolódásra. Továbbá az elmúlt időszak tapasztalata, hogy az emberek nyitottsága nagymértékben megnőtt a szabadidejük természetben való eltöltésére. E két igény kiszolgálása mellett szeretnénk a részvevőkhöz közelebb hozni hazánk természeti, épített és kulturális kincseit. ⛰ 🚶‍♀‍ Kövesd Facebook oldalunkat és tudj meg többet rendezvényeinkről! 📢 Tarts velünk határtalanul, és légy Te is részese a páratlan kalandnak! 
Minden év júniusában megszervezett autós gyorsasági verseny a Hargitafürdőre vezető útszakaszon. A hegyiverseny az egyik legkönnyebben elérhető autósport szakág, ugyanakkor az egyik legrégebbi jóváhagyott formája az autós sportágnak Romániában. Egy ilyen futamon minden versenyző igyekszik minél rövidebb idő alatt teljesíteni a kijelölt útszakaszt, amely csakis aszfaltozott és emelkedő úton (innen is az elnevezés – hegyi) zajlik. A versenyzők egyesével indulnak 30 másodperc vagy pedig percenként. A ralival ellentétben a hegyibajnoki futamokon csak a pilóta van a versenyautóban, így a viadalon indulhatnak együléses autók is.
Harghita-Băi 530002, Romania
1 esemény